CV | HUN


Dr. Gölles Martin karnagy, zenetanár, zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának adjunktusa, a Szegedi Gitárzenekar karnagya, művészeti vezetője.

1994-ben születtet Nagykanizsán, zenei tanulmányait nyolcévesen kezdte zongora szakon a nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskolában, tanárai voltak: Árvai Zsuzsanna, Vámosné Fordán Yvette, Baráth Yvette, Baráth Zoltán. A Batthyány Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd diplomáit a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte, ahol 2015-ben ének-zene alapszakon, 2017-ben kóruskarnagy előadóművész mesterszakon, majd 2020-ban ének-zene tanár mesterszakon végzett, tanárai voltak: prof. dr. Lakner Tamás, prof. dr. Kamp Salamon, Kertész Attila, Tillai Aurél, Kircsi László, Kocsár Balázs. Ezt követően, 2023-tól a budapesti CoSyMa karmester mentorprogramban tanult Hamar Zsolt vezetésével. Tudományos DLA doktori fokozatát 2026-ban summa cum laude minősítéssel szerezte meg prof. dr. Lakner Tamás témavezetésével.

Zeneszerzőként kompozíciói között vokális és hangszeres alkotások egyaránt megtalálhatók, művei magyar és külföldi koncertek műsorán is szerepelnek. Folyamatosan együtt dolgozik a Quintette Bourgogne kamarazenekarral, és számos darabot írt a neuchâteli Jeudis Musicaux koncertsorozat eseményeire. Ezen kívül írt zeneművet többek között a nagykanizsai Virág Benedek kórus, Nagykanizsa Város Vegyeskara, a pécsi Bartók Béla Férfikar, a Mecsek Kórus, a Fermata vegyes kar, a Zsolnay Wind Orchestra, a veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság, a székesfehérvári Vox Mirabilis kamarakórus, az Internationale Chorakademie Lübeck (Németország); a colombieri Caecilia kórus, a Neuchâteli Fúvószenekar (Svájc), a dijoni Hautevoix kórus (Franciaország), és a Buenos Aires-i Coro Masculino Kodály Zoltán (Argentína) számára is. Alkotásai magánkiadásban érhetők el a Gölles Kiadó/Gölles Edition-nél.

A Pécsi Egyetemi Kórus és a Bartók Béla Férfikar tagjaként számos koncerten vett részt Magyarországon, Belgiumban, Horvátországban, Szlovákiában, Kínában, Lettországban, Olaszországban és Argentínában. 2013-2024-ig a nagykanizsai Virág Benedek ifjúsági vegyes kar másodkarnagya és zongorakísérője volt, 2015-től jelenleg is a Szepetneki Evangélikus Templom kántora. 2024-2026-ig az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar szimfonikus zenekarának asszisztens karmestere volt.

Díjak, ösztöndíjak:

2015 – Első nemzetközi karvezető verseny - Besztercebánya/Banská Bystrica (Szlovákia), Egyetemi kategória, Különdíj

2016 – „Patkódíj” a nagykanizsai Thúry György Múzeumtól zeneszerzői tevékenységért

2017 – „Pro Schola-díj” a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumtól közösségi és zenei munkásságért

2019/2020 – Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (Pécsi Tudományegyetem)

2020 – A MÜPA Zeneműpályázat díjazottja (A négyökrös szekér – kórusmű Petőfi Sándor költeményére)

2021/2022 – Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa (Pécsi Tudományegyetem)

2022/2023 – Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa (Pécsi Tudományegyetem)

2023/2024 – Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa (Pécsi Tudományegyetem)

2023 – A Bartók Rádió és a Magyar Rádió Gyermekkara Petőfi 200 zeneműpályázatán előadásra ajánlott mű (A pillangó – Petőfi Sándor költeményére)

2025/2026 – Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (Pécsi Tudományegyetem)


-----------------------------------


[Rövidített változat]

Dr. Gölles Martin karnagy, zenetanár, zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának adjunktusa, a Szegedi Gitárzenekar karnagya, művészeti vezetője. 1994-ben született Nagykanizsán, zenei tanulmányait a Farkas Ferenc Zeneiskolában kezdte zongora szakon. A Batthyány Lajos Gimnáziumban érettségizett, diplomáit a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte, ahol elnyerte a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat is. Ezt követően a budapesti CoSyMa karmester mentorprogramban tanult Hamar Zsolt vezetésével. Tudományos DLA doktori fokozatát 2026-ban summa cum laude minősítéssel szerezte meg prof. dr. Lakner Tamás témavezetésével. Zeneszerzőként kompozíciói között vokális és hangszeres alkotások egyaránt megtalálhatók. Művei magyar és külföldi koncertek műsorán is szerepelnek, illetve rendszeresen elhangzanak a svájci Neuchâtel zenei rendezvényein. A Pécsi Egyetemi Kórus és a Bartók Béla Férfikar tagjaként számos koncerten vett részt Magyarországon, Belgiumban, Horvátországban, Szlovákiában, Kínában, Lettországban, Olaszországban és Argentínában. Több, mint tíz évig volt a nagykanizsai Virág Benedek ifjúsági vegyes kar másodkarnagya és zongorakísérője, 2015-től jelenleg is a Szepetneki Evangélikus Templom kántora. Három alkalommal kapta meg az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját, ezenkívül részt vett az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Programban is. Zeneszerzőként sikeresen szerepelt a MÜPA 2020-as nagyszabású zeneműpályázatán, illetve 2023-ban a Bartók Rádió és a Magyar Rádió Gyermekkara Petőfi 200 zeneműpályázatán. Honlap: www.martingolles.eu

Contact / Kapcsolat

Name

Email *

Message *