Zaol.hu újságcikk: "Gölles Martin kiválósági ösztöndíjat nyert"

Fotó: Papp Máté

Köszönöm a cikket Benedek Bálintnak, amely a Zalai Hírlapban nyomtatásban, és a zaol.hu-n online jelent meg. Link itt.

A díj alkotásra sarkallja a zalai zeneszerzőt
Gölles Martin kiválósági ösztöndíjat nyert

Gölles Martin karnagy-zeneszerző – jelenleg a PTE művészeti doktori iskolájának harmadéves doktorandusz hallgatója – nemrég nyerte el az Új Nemzeti Kiválóság program ösztöndíját, amelyen belül új zeneműveket alkot és doktori témáját kiegészítő kutatást végez.

A nagykanizsai zeneszerző elmondta: most készülő munkája az idén nyáron megjelent, 12 versmegzenésítést tartalmazó Musa venit carmine című kórusgyűjteménye folytatása lesz. A szöveges anyagban az eddigiekhez hasonlóan szintén elsősorban magyar költők változatos karakterű verseit szeretné felhasználni, viszont nemcsak kórusra, hanem szóló, illetve különféle énekes összeállításokra is szeretne komponálni.
– A zeneszerzési tevékenység mellett készül egy kutatási anyag a különféle vokális összeállítású darabok közt lévő prozódiai (a zene és a szöveg illeszkedését vizsgáló) különbségekről – folytatta. – Az említett kész gyűjteményem művei már több kórus repertoártervezetén szerepelnek, így a bemutatójukat a jövő évben tartom. Ezek és a most készülő alkotások nagy részét már amatőr együtteseknek is ajánlom, de szerepel bennük néhány félprofi szintű mű is. Összességében lényegesnek tartom a jól énekelhetőséget, így a saját modern hangzás kialakítása mellett ennek elérésére is törekszem. A darabok kapcsán az érdeklődő karnagyok, kórusok megkeresését pedig szívesen fogadom.
Gölles Martin emellett jelenleg több zeneművön is dolgozik: saját szólóhangszeres, zenekari műveken és különféle átiratokon. Legutóbb Claude Delley svájci klarinétművésszel mutatta be néhány új zeneművét a szepetneki evangélikus templomban rendezett jótékonysági koncerten, a jövő évben pedig Svájcban mutatják be Belle Romandie című fúvószenekari szvitjét.

Ami viszont ehhez az ünnepi időszakhoz kapcsolódik, az a honlapján digitálisan elérhető, de hamarosan nyomtatott formában is megjelenő Csendes éj című gyűjteményének új kiadása, amely összesen 27 karácsonyi éneket tartalmaz saját harmonizálásában. A benne szereplő művek nagy része Magyarországról származik, de találhatók még köztük német, angol, walesi, francia és svájci eredetű is magyar fordításban, több a zeneszerző fordításában.
Ezeket a dallamokat felhasználva készített Gölles Martin a pécsi Fermata vegyes karral közösen egy zenés adventi kalendáriumot, amely során advent első vasárnapjától december 24-ig mindennap új résszel, bennük egy-egy újabb karácsonyi énekkel jelentkeznek az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon.

Fotó: Papp Máté

Popular Posts

Contact / Kapcsolat

Name

Email *

Message *